Messze-messze nem volt persze kimaxolva, már csak azért sem, mert alig több mint 2,5 évig volt meg, és abból több mint egy évig nem voltam szinte sehol. Négy kontinensen nyolc és fél ország, megmutatom a legjobb pecséteket.

Dél-szudáni vízum

Természetesen a világ egyik legszétesettebb országának van a legszínpadiasabban high-tech vízuma. Egy ropogós százdollárost kellett érte átnyújtani a dzsubai reptéren. A CEU-hoz persze semmi közöm, az csak azért szerepel rajta, mert egy barátom barátja azt írta a meghívólevélre. Nagyon örülök, hogy ez összejött, négy hónappal a beragasztása után elszabadult a pokol, és tankok mentek azokon az utcákon, ahol nézelődve sétálgattam.

Egymást átfedő dél-koreai és dél-szudáni kilépőpecsét

Már csak Dél-Afrikát kellett volna rákombinálni, és meglett volna mindhárom ország, aminek benne van a nevében, hogy dél. Dél-Koreát persze csak konyhanyelven hívják így, hivatalosan Koreai Köztársaság.

Ruanda és Burundi

A Kanyaru folyó kis hídján sétáltam át, Butare és Bujumbura között harmadúton. Rettentő boldog vagyok, hogy eljutottam ide.

Hajós dél-koreai kilépőpecsét

Nagyon szeretem a dél-koreai pecsétdizájnt. Belépő és kilépő jármű mutatja, hogy mivel érkeztünk. Az ország funkcionális sziget, így négyféle pecsét van, két repülős és két hajós. Szinte biztos vagyok, hogy valahol valaki már megtervezte a biciklis, autós, vonatos és gyalogos pecséteket is, egy boldogabb jövő reményében, de egyelőre ezzel kell beérni. Kicsit irigy vagyok a PV-re, mert ő mind a négyet összegyűjtötte, nekem három van meg.

Vízummatrica nélküli ugandai vízum (az alsó)

Kétszer léptem be Ugandába ezzel az útlevéllel, egyszer Dél-Szudánból, egyszer Ruandából. Utóbbi az éjszaka közepén volt, és a katunai határátkelőnél elfogyott a vízummatrica. Mondták, hogy elfogyott, így csak pecsételnek, természetesen kaptam számlát az 50 dollárról, amibe került, hiszen Uganda egy rendes ország.

Japán vízumbélyeg

Ebben csak annyi a különleges, hogy eljutottam Japánba, ami a maga módján legalább annyira mesebeli, mint a Tanganyika-tó.

Szerbia!

Szerbiában akkor voltam utoljára, amikor még Jugoszláviának hívták, és nem ilyen-olyan kisebb-nagyobb Jugoszláviáknak, hanem rendes Jugoszláviának. 1986 és 1988 között háromszor is, örülök, hogy ilyet még szereztem, bár már nem is kellett volna, mert személyivel is be lehet lépni, de én nagyon szeretem a cirill betűket.

Az a béna kis basz, amit Egyiptomban adnak, ha ott alszunk, de nem lépünk be az országba

Vannak olyan járatok, amik este érkeznek Kairóba, a csatlakozás pedig másnap reggel van. Ilyenkor a reptéren kell hagyni az útlevelet (para!!!!), kapunk egy bizonylatot róla, elvisznek egy szállodába, adnak enni, omlettet, nagyon finom hummuszt, még finomabb kenyeret, aztán reggel vissza. Azért van kettő, mert tönkrement a repülőgép, amivel továbbmentem volna Kairóból, így volt ebből még egy kör. Empain báró helipoliszi palotáját bámultam az ablakból, és vártam.


Hát ennyi. Mindenesetre, ha minden jól alakul, akkor a következőhöz képest – amiben úgy nézek ki, mint egy jó karban lévő (bár kissé férfias) középkorú német háziasszony – annyira lesz egzotikus, mintha tíz év alatt egyszer átugrottam volna Beregszászra, hogy áztassam a seggem a termálvízben.

Advertisement