Tóta W. Árpád 2003-ban:

 

Végül, közvetlenül díjátadás előtt a miniszter volt szíves javaslatot intézni a tartalomszolgáltatókhoz, “nehogy úgy tűnjön, mindennel elégedett”, meg hát tudjuk ugye, hogy a vezető beosztás sokfelé annyit jelent, hogy időről időre elő kell állni valami programnak kinevezett orbitális ostobasággal, körbeszaladni fontoskodva, nehogy fölöslegesnek tűnjünk. A miniszteri javaslat pedig az: éljenek kreatívabban az internet nyújtotta lehetőségekkel, mint amilyenek az animált képek.

Hurrá, animgif! Évek óta végtelen értekezleteken tanakodnak a portálok azon, hogy is lehetne megújulni, mi lenne az a nóvum, ami felvirágoztatná saját házunk táját úgy, mint a magyar Internet egészét. És lám - erre tartjuk a minisztert -, a céllövöldével és Dévényi Tiborral hangulatossá varázsolt retrogálán csak úgy csuklóból megkaptuk a választ: animált képek!

Azt talán ő se gondolta volna, hogy Kovács Kálmán informatikai miniszter mekkora prófétának bizonyul majd.