Az egyik könyvespolcom az ebédlő ablaka felett van, a nanoteraszra néz, ősszel két ilyet is találtam. Az ismeretlen szerző az egyiket a Che Guevara: A Revolutionary Life című Jon Lee Anderson-könyvre, a másikat Herb Ritts fényképész Africa című fotóalbumára építette. Szily Borisz segített telefonon azonosítani őket, fürkészdarazsak keltetőcsövei.

Stimmel, mert tavasszal többször láttam fürkészdarazsakat nézelődni az ablaktáblák körül. Papírdarazsakat is láttam, de ők kint maradtak, a meleg teraszon, az eresz alá kezdtek fészkelni, de azt leszedtem, még mielőtt belakták volna. Csak zavartuk volna egymást.

Ritts fotói egyébként csodálatosak, bár biztos rájuk lehetne fogni, hogy romanticizálják Kelet-Afrikát. A képek maszáj férfiakat és nőket, határtalan visztákat, csontvázakat és nagyvadakat ábrázolnak. A kelet-afrikai nagyvadakra egy parádés kifejezés: karizmatikus megafauna. Eddig még csak egyszer használtam élő beszédben.

Anderson életrajzi kötete is csodálatos, viszonylag pontosan azonosítani lehet a pontot, amikor Ernesto Guevarából, a mindenkinél nagyobb punk argentin orvostanhallgatóból, tudálékos, köcsög kommunista lesz. És persze attól lesz az egész élettörténete érdekes, hogy a többi tudálékos, köcsög kommunistával ellentétben ő halálosan komolyan gondolta. Ez azt is jelenti, hogy kilőtte volna Amerikára a szovjet rakétákat 1962-ben, nagy szerencse, hogy nem ő volt a góré, hanem a Castro, aki egyáltalán nem kommunista.

Mielőtt itt laktam, a fürkészdarazsak a hálószoba ablakának jobb szárnyának tetején fészkeltek. Hónapok után jöttem rá, hogy az ablakszárny nyitható, kipotyogtak sorban a tavalyi agyagkapszulák a tömítés és a fal közül. Otthagytam őket a teraszon, másnap esett az eső, apró sártócsa maradt csak utánuk.